90 ezer óra

90 ezer óra

Szabin

2023. március 26. - 90 ezer óra

A szabadságok ügye mindig egy kritikus pont a munkahelyen. Ki mikor és mennyi időre megy el és erről mikor szól?

Mennyi időt lehet egyben kivenni? Kik mehetnek el egyszerre szabadságra  és kik semmiképpen sem?

Ha minden pontosan, transzparensen szabályozva van, akkor senkit sem érhetnek meglepetések. Természetesen mindig lehetnek egyedi élethelyzetek, amikor a vezető megértésére van szükség.

Ami még nagyon fontos, hogy a szabadságra elmenő kollégának legyen helyettese, akit nevesít a Házon kívül-üzenetében, lehetőleg előzetes megbeszélés alapján, illetve hogy az átadás-átvétel rendben megtörténjen: mi várható a szabadság alatt, mik a futó ügyek, mivel kell haladni, mi az, ami ráér? 

Egy jól működő munkahelyi közösségben a szabadságolások is gördülékenyen történnek, és nem vehető észre, hogy szabadságon van az illetékes. Nincs annál bosszantóbb, mint amikor semmivel sem lehet haladni a nyári hónapokban, mert nincs helyettesítés, nincs információ és nincs cselekvőképes kolléga. 

 

Mentorálni egy gyakornokot

A mentorálás rengeteg tud adni, annak is, aki mentorál és annak is, aki a mentee. 

Egy jó mentor életre szóló hatást érhet el.

Számos munkahely fogad gyakornokokat, duális hallgatókat. 

Képzeljük el: bekerül egy vállalathoz egy 20-22 éves, nulla munkatapasztalattal rendelkező fiatal ember. Itt fogja megtanulni, mit jelent a munkaidő, a feladatok, az időbeosztás, az értekezletek, a vezetőkkel való kapcsolattartás, a munkahelyi közösség, a célkitűzések.....

Meghatározó élmény, hogyan foglalkoznak ezzel az emberrel. Várják, komolyan veszik őt, foglalkoznak vele, érdemi feladatokkal és információkkal látják el, vagy csak kapóra jön, mint (szinte) ingyen munkaerő? Lesz saját helye, vagy egy asztal végében kuporog? Kap saját laptopot, vagy egy megtűrt személy, aki fénymásolhat a jobb napokon? 

Látják benne a potenciális új munkaerőt, aki esetleg maradhatna a gyakornoki ideje után is teljes állásban?

Természetesen a történetnek két oldala van.

A gyakornok vajon odateszi magát, készséges, tisztelettudó és érdeklődő? Vagy egész nap cigizik, Facebook-ozik, kerüli a munkát, kelletlen? Esetleg mindent jobban tud és ezt nem is rejti véka alá?

Akkor lesz egy mentoring folyamat win-win, ha mindkét fél komolyan veszi a szerepét és a másik felet: a mentor adni szeretne és a mentee tanulni szeretne. Bárhogy is alakul a gyakornoki időszak, mindkét félben nyomot hagy.

"Családi" vállalat

Kis ország, kevés igazán jó lehetőség, mindenki keresi a "tutit"....

Sőt, vannak olyan régiók, ahol nagyon nagy kincs egy stabil munkaadó, így mindenki igyekszik a rokonságot "benyomni" (tisztelet a kivételnek).

Sokan mondják, hogy a rokonban tudnak igazán megbízni, őt ismerik, kezességet vállalnak érte.

Igen, ebben kétségkívül van igazság.

De ott van a másik oldal is.

Ha pl. az egyik rokon vezető pozícióban van, a többiek akaratlanul is máshogy kezelik a családtagot, még ha másik területen is dolgoznak.

Nehéz úgy kritikát kifejteni valakiről, ha tudjuk, az visszajut a családtaghoz. Ami esetleg retorziót szül.

Más kezelési mód, más előjogok, kínos csendek, információelhallgatás vagy túlzott közlékenység a munkahelyen kívül....

Aztán: hogyan távolítsák el a rossz munkát végző családtagot, mit mondjanak a "maradónak"? Jajj, de kínos.....Mi legyen......

 

 

Enni jó

A munkahely szerves része és elengedhetetlen eleme a munkahelyi étkezés megszervezése. Fontos, hogy milyen körülmények között és mit lehet étkezni. 

Ha otthonról hoz a munkavállaló ételt, akkor legyen megfelelő tároló lehetőség és melegítési mód. A közös hűtőben a saját ételek-italok tárolása olykor szülhet érdekes szituációkat: előfordult már, hogy valaki megkívánt ezt-azt, és vett a máséból. 

Ha helyben főznek/helyszínre szállítják az ételt, akkor a változatos, laktató, kedvező árú és megfelelő mennyiségű étel az, aminek a munkavállaló a legjobban örül.

Mert nincs annál bosszantóbb, amikor:

  • folyton rántott hús, sült krumpli az elérhető menü,
  • aki 13 órakor megy ebédelni, annak már alig jut valami
  • valaki a fél fizetését a munkahelyi étkezésre költi
  • esetleg olyan kicsi a kantin, hogy nem lehet megfelelően leülni.

Ami mindenkinek jólesik, az a bevonódás. Pl. "Ti kértétek!" Péntek, amikor a dolgozók által megszavazott ételeket lehet kapni. 

Szintén jó gondolat, ha azokat az ételeket, amik pl. 16 óra után sem fogynak el, féláron hazavihetik a kollégák. Nem megy kárba és vacsorának megfelelő lehet.

Nem elhanyagolható a helyszín: a kantin egy sötét lyuk, csupasz falakkal és leharcolt székekkel/asztalokkal, vagy egy vidám, hívogató, kényelmes helyszín, ami feldobja az étkezést?

Mint minden a munkahelyen, ez is csak egy kis vezetői odafigyelést kíván: mennyire van benne a fejekben, hogy kellemes környezetet, minőségi időtöltési lehetőséget teremtsünk azoknak, akik a cég szekerét húzzák? 

Még egy fontos gondolat: az sose szül jó hangulatot, amikor egyes vezetők azt figyelik, mennyi időt tölt a munkavállaló az ebédlőben. A legtöbb helyen minimum fél óra munkaközi szünet jár, továbbá néha egy kávé mellett könnyebb megbeszélni valamit, mint e-mailezni vagy chatelni róla. 

Miért indult a blog?

Az ember egy életben kb. 90 ezer órát tölt a munkahelyén. 

Annyi minden történik ott: jó és rossz tapasztalatok, sikerek, kudarcok, felnövés- és fejlődéstörténet, jó és rossz csapat-élmény, örök változások, alkalmazkodás és feladás.....

Néha ez a munkahely a minden: pénzkereset, örömforrás, menekülőút, család- és barátpótlék.

Nézzük, mi mindennel szembesülhetünk ebben a 90 ezer órában!

 

 

 

süti beállítások módosítása